Programok

aideluxe

17 augusztus 2017

Nincs hozzászólás

Programok

Aváros egészen január első napjától kezdve, december utolsó napjáig kínál programlehetőségeket Neked. Egyszerűbbektől a teljesen egyedi programokig elég sokszínű a skála ahonnan ki tudod választani a számodra megfelelőt.

Az évről-évre sikeresebb Szeged Napja Ünnepségsorozat legfőbb attrakciója a minden évben megrendezésre kerülő, az ország legnagyobb borfesztiválja. A májusi program minden napján megcsillan a napfény egy borral teli poháron. Miért nem a Tiéden?

Szeged egyetemi város, aminek köszönhetően több elismerést tudhat magáénak. Az eduline.hu 2017-es közönségszavazásán ugyanis a nagy egyetemek között az SZTE campusát választották a legszebbnek. Ugyancsak 2017-ben az SZTE által szervezett fesztiválokkal együtt Szeged bekerült Európa 168 kulturális és kreatív városa közé. 2014-ben pedig Szeged a 10 legjobb európai egyetemi város közé került a CondéNastTraveler portálon – olyan más rangos egyetemi városok mellett, mint Heidelberg, Krakkó, Leuven, Oxford. A Trivago nemzetközi utazási oldal 100-as listáján – ami ár-érték arány alapján rangsorolja Európa legjobb úti céljait – városunk 2016-ban a 33. helyen végzett.

Ebben a pillanatban a méltán híres szegedi napfény egy fénysugara rabul ejt valakit. Kár, hogy nem Téged!

Szerencsére akad ezekből a sugarakból rengeteg, hiszen Szeged a Napfény városa. Töltődj fel vele és meríts a város kínálta programok közül!

Megvan a program? Foglalj szobát!

Foglalj most